Interjú a CNN hírportálon

2021.10.20-án megnyitották a Kovaco Eletric úgy gyártóüzemét Prága mellett. Az eseményen a CNN hírportál tudósítója is jelen volt. Az interjút magyarra fordítva az alábbikban közöljük.

Forrás: https://cnn.iprima.cz/

Az egyetlen 100%-ban elektromos csúszó kormányzású rakodót a Cseh Köztársaságban gyártják.

kovaco elise 900 távirányítás

„Jó, hogy ilyen egyedi projektek születnek Csehországban, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium támogatni fogja ezeket!” – mondta Petr Očko, a cseh ipari és kereskedelmi digitalizálásért és innovációért felelős miniszterhelyettes az új gyártóüzem megnyitóján, a Prága melletti Velká Dobrában. A politikus a két új Kovaco Electric csúszó kormányzású rakodó gépre gondolt, melyek a világon egyedülálló módon 100%-ban elektromosak, így zéró káros környezeti hatással működnek. A miniszterhelyettes nagyra értékelte, hogy ez a projekt egy kiemelkedő cseh hozzájárulás a kibocsátássemlegességhez, amely régóta célja az Európai Uniónak. „A cseh cégek ilyen termékei segíthetik az átmenetet a kibocsátásmentes jövő felé, és hozzájárulhatnak a Green Deal teljesítéséhez. (Az Európai Unió klímacélja, a szerk.)” – tette hozzá a képviselő, aki szerint a termelés áthelyezése Szlovákiából a Cseh Köztársaságba két hónapon belül szintén egyedülálló.

Hana Holubová (alsó képen balról a második), a Kovaco Electric igazgatótanácsának tagja mesélt arról, hogyan alkották meg az Elise900 és MiniZ gépeket, melyek joystickkal vagy mobiltelefonokhoz és táblagépekhez való alkalmazásal távolról is vezérelhetőek, illetve, hogy miért került a gyártásuk Csehországba.

Megbizonyosodtak arról, hogy Elise900 és MiniZ valóban a világon egyedülállóan 100%-ban elektromos rakodógépek?

Igen, alaposan figyelemmel kísérjük a piaci helyzetet. A nagyobbik rakodónk, az Elise900 valóban egyedülálló ebben a szegmensben. Bár a kisebbik, MiniZ nevű gép már látott néhány konkurens kísérletet, de mint kereskedelmi gyártású változat, szintén csak maga van a kategóriájában.

Hogyan jelent meg Csehországban egy ilyen egyedi projekt?

Cégünk története cseh-szlovák gyökerekkel rendelkezik. 2014-ben két tehetséges szlovák mérnök, az Elise900 és a MiniZ szellemi atyjai összefogtak egy akkoriban kizárólag fémgyártással foglalkozó szlovák céggel. 2017-ben először a nagyobb Elise900-as gép gyártása kezdődött meg, majd ezt követte a kisebb MiniZ. Ezeket a termékeket fedezte fel befektetési társaságunk, az Arbol Capital is, és összefogva a szlovák féllel létrehoztak egy közös céget, a Kovaco Electricet. Idővel a szlovák fejlesztőkkel és gyártási szakemberekkel együtti tevékenységünket 100%-ban Csehországba helyeztük át.

Döbbenetes történet, különösen úgy, hogy az elektromobilitás Csehországban nincs olyan fejlettségi fokon, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban.

Igen, tisztában vagyunk ezzel, de valószínűleg ugyanezen okból sikerült nagyon gyorsan és hatékonyan létrehoznunk egy kereskedői hálózatot a fent említett országokban. Idehaza ez egy kicsit lassabban megy, ennek ellenére a csehektől is egyértelműen pozitív visszajelzéseket kapunk és hatalmas keresletnövekedést tapasztalunk.

kovaco márka

Nyomon követik a fejleményeket a piacon? Várható, hogy valaki hasonló gépekkel rukkol elő?

Természetesen szorosan figyelemmel kísérjük a versenypiacot. Várható, hogy a meghatározóbb szereplőknek lesz hasonló megoldása, hiszen jelenleg az elektromos gépek iránti igény fellendülését tapasztaljuk.

Ha ez így alakul majd, akkor mivel próbálnak meg piacvezetők maradni?

Ránk is igaz a mondás, hogy az “arany cseh és szlovák kezek” soha nem vesznek el a világon. Fő versenyelőnyünk a méretünk, célunk, hogy akkora legyen a cég, hogy minőségi gépeket tudjunk készíteni, de legyen időnk a további innovációkra is. Nem kötnek minket a szokásos vállalati szabályok, a lassú jóváhagyási folyamatok és a nagyvállalatok egyéb hátrányai sem. De ugyanakkor elég minőségi és tapasztalt emberünk van, akik teljes gőzzel dolgoznak, mert sajátjuknak tekintik a céget és annak termékeit.

Milyen további előnyei vannak a Kovaco gépeknek a teljes elektromosságon kívül?

Ügyfeleinknek átlagon felüli szolgáltatást nyújtunk, valóban gyorsan tudjuk teljesíteni az egyedi igényeiket. Volt, hogy például egy ügyfél Brazíliában került nehéz helyzetbe, egy esőerdőben történt földcsuszamlás kapcsán. A teljes fejlesztőcsapatunk és az üzemeltetési igazgatónk is napokon és éjszakákon át ültek a telefon mellett, hogy segítsék a megrendelőt ennek az atipikus helyzetnek a megoldásában. Merem állítani, hogy ezt egyik versenytársunk sem tudja biztosítani.

Hol használhatóak a gépek, mennyire univerzálisak?

Gyakorlatilag bárhol használhatóak. Ökológiai tulajdonságaiknak köszönhetően kiválóan alkalmasak telepre, üzemi tevékenységre, mert csendesen, károsanyag-kibocsátásmentesen mozognak és nem zavarják az állatok nyugalmát. Ugyanakkor remekül tudnak mozogni kültéri tanyákon, szőlőben, hegyvidéki terepen nemcsak nyáron, hanem erős fagyban is, amit tavaly télen például az osztrák Alpokban próbáltunk ki. Tökéletesen használhatók különféle sportlétesítményekben, városi vagy terepen történő karbantartáshoz.

Hány Elise900 és MiniZ gépet gyártott a cég? Ebből mennyi maradt Csehországban?

Jelenleg közel 200 gépünk van világszerte. Európában, az USA-ban, Dél-Amerikában, sőt Ausztráliában is dolgozik gépünk. Csehországban eddig lényegesen kevesebb van belőlük, mint a világ többi részén, de intenzíven dolgozunk azon, hogy ez az arány megváltozzon.

Van tapasztalata arról, hogyan tekintenek a potenciális ügyfelek az Önök termékeire? Van, aki még mindig sci-finek veszik ezt a technológiát?

Azt kell mondanom, hogy abban a pillanatban, amikor az ügyfél élőben meglátja valamelyik gépünket, mindig lelkessé válik. Az utóbbi időben több cseh intézménynél, cégnél mutathattunk be gépeket és eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Hol a világon a legnagyobb az érdeklődés az elektromos rakodók iránt?

A kisebb MiniZ gépek nagyon jól fogynak Spanyolországban, a nagyobb gépek Hollandiában. Egyikük az új Real Madrid futballstadion építésén dolgozik. Néhány hete volt egy nagyobb rendelésünk Romániában is. Nagyobb meglepetés, hogy a világ minden tájáról kapunk megkereséseket a weboldalunkon keresztül, nemrég Chiléből rendeltek egy gépet anélkül, hogy élőben látták vagy kipróbálták volna. A koronavírus-járvány okozta helyzet különösen hatékonnyá kellett, hogy tegyen minket online.

 

Összefügg a nagyobb érdeklődés az Európai Bizottság által 2050-ig deklarált, úgynevezett zöld politikával és kibocsátássemlegességgel?

Igen, a kereslet növekedése – különösen az európai országokból – egyértelműen összefügg ezekkel a tényezőkkel.

Mely piacok lesznek kulcsfontosságúak?

Egyértelműen az európai és az amerikai piac, de most a cseh és a szlovák piacra szeretnénk intenzíven koncentrálni.

Ön szerint az elektromos gépek teljes mértékben helyettesíthetik a dízelüzemű típusokat?

Őszintén szólva nem hiszem. Az elektromos rakodók még nem tudnak 12 órán keresztül töltés nélkül működni, ami elengedhetetlen például egy autópálya építésnél. Ellenben az állattarás során nem tesz jót a dízelmotorokból származó zaj és szag, de a természetnek sem tesz jót, ha például télen dízelmotorral takarítanánk el a havat.

Jelenleg a Kladno melletti Velká Dobrában nyitják meg az első gyártóüzemüket Csehországban. Hány új munkahelyet teremtenek ezzel?

Új gyártóüzemünkben a működés megkezdésekor összesen 20 új munkahely jött létre. A jövőben minden bizonnyal termelésbővítésre lesz szükség, így nagyobb létszámmal is számolunk, illetve örülünk, hogy rövid időn belül sikerült sok színvonalasan dolgozó szakembert találnunk.

Hol toboroznak, csak Kladno környékén?

A meglévő szlovákiai kollégáinkon kívül, akik Csehországba történt költözés után is irányítják a termelésünket, eddig csak a Velká Dobrá közvetlen közelében elhelyezkedő településekről toboroztunk alkalmazottakat.

Nem gondolt arra, hogy a termelést Szlovákiából egy olcsóbb munkaerővel rendelkező keleti régióba helyezze át?

Ez fel sem merült bennünk. Megszoktuk, hogy mindent száz százalékig kézben

tartunk. A cég teljes vezetése napi kapcsolatban áll a fejlesztőkkel, gyártókkal és kereskedőkkel.

Hogyan került nőként egy a túlnyomórészt férfiakat foglalkoztató iparágba?

Szakmai fókuszom szorosan kapcsolódik Martin Havrda kollégámhoz (az Igazgatóság elnöke, a szerkesztő megjegyzése). Együttműködésünk 15 éve tart, és ezalatt számos területen voltunk sikeresek. Legyen szó telekommunikációról, ingatlanról vagy most a Kovaco Electricről, a munka során mindig is jól kiegészítettük egymást.

Nem találkozol semmilyen előítélettel a férfiak részéről?

Egyáltalán nem. Manapság ez már nem is divat, de régebben sem volt gondom ezzel.

Ellenkezőleg, mi lehet a fentiek előnye számodra?

Néha csak egy mosolyra, egy szép szóra van szükségem, hogy elcsábítsam a kollégáimat a reggelire.

 

Forrás: https://cnn.iprima.cz/

Kapcsolatfelvétel

2 + 14 =

Szükséged van netán targoncára, vagy kézi emelőre?

Nálunk bérelhetsz, vásárolhatsz, vagy megjavítjuk, ha elromlott a sajátod!

www.targonax.hu